Az adventi lelki napok alkalmával intézményünkbe látogatott két Kármelita rendi nővér.
November közepétől egy hónapon keresztül tartó projektben dolgozott a 4.b osztály. A „Nálatok laknak-e állatok?” projektünk keretében a háziállatokról szerzett ismereteinket dolgoztuk fel a tanórákon változatos módszerekkel, technikákkal és munkaformákkal.
A Türr István Múzeum által meghirdetett Bácska mesél népmesemondó versenyen általános iskolánkból két tanulót is kiemelt a zsűri.
December 6-án délelőtt iskolánkba is ellátogatott a Mikulás.
Az általános iskolás tanulók december 2-án délután gyújtották meg az első gyertyát a Katona József utcai épület udvarán felállított adventi koszorún.
November utolsó napjaiban minden osztályterembe felkerült az adventi dekoráció.
A következő tanév leendő elsős tanítói, Anna néni és Bogi néni az óvodában jártak.
A bajai Szent László Általános Művelődési Központ a következő esztendőben ünnepli iskolatörténetének 150. évfordulóját!
November 25-én délután több tanuló vett részt iskolánkból a területi német nemzetiségi szavalóversenyen.
A tanulóknak a délutáni napközi ideje alatt lehetőségük volt kipróbálni a batikolás technikáját.
A múlt héten Léna kutyus látogatott meg bennünket gazdájával a napköziben.
Török kori pincét találtak körülbelül 10 évvel ezelőtt a Duna Szálló alatt.
A Mesetarisznya programunk keretében vártuk szombaton a nagycsoportos óvodásokat.
A novemberi Manó műhelyben is nagyon szép alkotások születtek.
A Katolikus Kulturális Napok egyik programja volt a Szent Cecíliáról elnevezett zenés, táncos műsor.
Minden tanév őszén szervez iskolánk papírgyűjtést.
A Szent László ÁMK Általános Iskolájának 3. osztályos tanulói könyvbemutatón jártak a Bajai Ady Endre városik könyvtárban.
Iskolánk a következő tanévben is két első osztályt kíván indítani. Az osztályok leendő tanítói Csákiné Deli Boglárka és dr. Szluha Gyuláné. Így mutatkoznak be:
A Márton nappal megkezdődtek intézményünkben a Katolikus Kulturális Napok.
November 5-én tartottuk meg az alsó tagozaton a mesemondó versenyünket.
Az októberi Manó műhelyt az őszi szünet előtt tartottuk meg.
Szeretettel várunk minden nagycsoportos kisgyermeket szüleivel együtt november 23-án egy mesés délelőttre a Szent Imre téri épületünkbe!
A délelőtt folyamán megismerkedhetsz a leendő első osztályos tanító nénikkel, akik elkísérnek benneteket a mesék világába.
Leendő elsős tanítóink, Anna néni és Bogi néni október 17-én délután fogadták intézményünk nagycsoportos gyermekeit a Szent Imre téri épületünkben.
Büszke bajaiak lévén mindig szívesen kutatjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által városunkat, az itt lakó emberek sokszínűségét és kreativitását megismerhetjük.
Meseórán vettek részt a 2.b. osztály tanulói a városi Gyermekkönyvtárban.
Minden tanév októberében közösen vesznek részt az általános iskola diákjai a terményhálaadó szentmisén.
Az Állatok Világnapja alkalmából egyik kis tanítványunk édesapja előadást tartott a hüllőkről és különböző rovarokról.
Október 9-én, szerdán a 3.a osztály ellátogatott a bajai AXIAL-hoz.
A 4.c osztályos tanulók az Antal Pincészetbe látogattak.
Az Országos Könyvtári Napok keretében október 3-án a bajai Ady Endre Városi Könyvtár megrendezte Az ember, a természet és a XXI. század címmel Felső Barnabás előadását, melyre meghívást kaptak Baja város iskolásai.
Általános Iskolánk diákjai kiemelkedően szerepeltek a Baja Város Önkormányzata által amatőr művészeti alkotók részére meghirdetett „Megkülönböztetett figyelemmel” címet viselő összművészeti pályázaton.
Október 4-én, pénteken délelőtt intézményünk minden tanulója részt vett az aradi vértanúk emlékére összeállított műsoron.
Ma 7. évfolyamos diákjaink különleges projektzáró foglalkozáson vettek részt.
Szeptember 27-én iskolánkban megrendezésre került a „Kutatók éjszakája”.
A 4.a osztálytermében a fali dekoráció arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanulók legyenek egymással barátságosak, segítőkészek.
Az idei tanév első Manó műhelyére szeptember 27-én délután került sor.
A következő tanév két első osztályos tanító nénije az óvodánkban járt.
Vadgesztenyével muszáj dobni, dobálózni!
Általános iskolánk az előző évekhez hasonlóan idén is részt vesz az Iskolagyümölcs-programban.
Szeptember 16-án megkezdődtek az új épület felhúzását megelőző bontási munkálatok.
Könyves Álmos, iskolánk tanulója folyamatosan eredményesen szerepel sakkversenyeken és egyre nagyobb sikereket ér el.
A projektnapok keretében a 4. b és 4. c osztály tanulói a történelmi szemlélet megalapozására szolgáló élménypedagógiai játékokat játszottak.
Szeptember 8-ára a Szent László ÁMK gyalogos zarándoklatot hirdetett Vodicára.
Az idei tanévben is projekt napokkal indítottuk a tanévet. Ez jó lehetőséget teremt arra, hogy a tanulók újra visszaszokjanak az iskolai életbe, az első osztályosok pedig megismerkedjenek egymással és az őket körülvevő környezettel.
Az első tanítási napon került sor az iskolai tanévnyitó szentmisére.
Tiszelt Szülők!
A tanulók szeptember 2-án délelőtt 8:30-kor közös tanévnyitó szentmisén vesznek részt. Ezért kérjük, hogy a gyerekek egyenruhában érkezzenek az iskolába. Váltóruhát hozhatnak.
Köszönjük!
Általános iskolai tanulók étkezéssel kapcsolatos személyes ügyintézése 2019.aug.28-án 9:00-12:00 és 13:00-17:00 óráig a tankönyv osztással egy időben, valamint szeptember 2-6-ig 7:30-15:30-ig. A kormány rendelet 8.sz. melléklet szerinti nyilatkozat (online letölthető) kitöltése és a kedvezményre jogosító igazolások, új tanulók menza kártya igénylése, étkezés megrendelése, befizetése után történhet az étkezés igénybevétele. Az ügyek intézése online vagy személyesen történhet.
Diákjainknak a Határtalanul pályázat keretében lehetőségük volt 3 napot a Felvidéken tölteniük.
Június 1-én délelőtt került megrendezésre a Bajai Sportuszodában az 1 és 2. osztályosok számára meghirdetett úszóverseny.
Iskolánk 2. b osztályos tanulói részt vettek a Merkbau Kft. által meghirdetett rajzpályázaton.
Diákjaink minden tanév végén megemlékeznek az édesanyákról, nagymamákról.
A tavaszi időszakban is meghirdettük a papírgyűjtést.
Az alsó tagozaton már több éve meghirdetjük tanulóinknak az iskolai levelezős versenyt.
A tanév végéhez közeledve idén is sor került a valamilyen területen kiemelkedően teljesítő diákok jutalmazására.
Június 4-én délelőtt DÖK nap volt iskolánkban.
Május 25-én délelőtt az iskola udvarán is sok ember jött össze a „Családi nap”-ra.
Közel 500 résztvevő futott vagy sétált Baján a Petőfi-szigeten május 25-én délelőtt, hogy támogassa Kollár Andort, iskolánk 5. osztályos diákját, aki egy balesetben elveszítette egyik lábát.
A IV. csátaljai „KI TUD TÖBBET A TRIANONI DIKTÁTUMRÓL?” tanulmányi versenyen III. helyezést ért el általános iskolánk.
A „Mesterségem címere” című rajzpályázatra több diákunk is készített pályamunkát.
A 2018/2019-es tanévben a 8. évfolyamos tanulók megismerkedtek a társastáncok alapjaival.
A 2018/2019-es tanévben a Szent László ÁMK résztvevője volt a Bozsik Intézményi Programnak.
Május 23-án délután került megrendezésre Sükösdön a Petőfi Sándor Szavalóverseny.
2019. április 11-én megrendezésre került iskolánkban a városi Helytörténeti Verseny.
A mai napon 47 gyermek járult első alkalommal szentáldozáshoz.
Az eseményről készült teljes videó letölthető innen >> (53 perc, 1.28 GB)
A nagybaracskai Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola 2019. május 9-én Trianon-emléknapot tartott.
Megyei döntőn vett részt a Szent László ÁMK I. korcsoportos futball csapata.
A Szent László ÁMK Általános Iskolájának felső tagozatából Vajda Nikolett és Dardos Detti vett részt a Szent Balázs katolikus iskola által megszervezett „CSEVEGÉS” nevű irodalmi-kommunikációs versenyen.
Április 26-án több diákunk is részt vett a Császártöltésen megrendezésre került Német-Német Nemzetiségi Szavalóversenyen.
A Föld napjához kapcsolódóan a tavaszi szünet után minden alsós osztály részt vett valamilyen érdekes programon.
Iskolánkban a délutáni foglalkozások keretében különböző érdekes projektekkel erősítünk rá a délelőtt tanultakra.
A délutáni foglalkozások folyamán iskolánkban megismerkedhetnek a gyermekek különböző kézműves technikákkal: fonalmunkákkal, természetben található anyagok megmunkálásával.
Honismereti tanulmányi projektben vettek részt iskolánk 3.b osztályos tanulói, melyben a következő témaköröket dolgozták fel:
Ismét előkerültek a túrabakancsok a Szent Lászlósok körében.
A gyerekek nagy örömére a jó idő beköszöntével, egyre többet lehetünk a szabadban.
A márciusi Manó műhely témája a tavasz és a húsvét volt.
Tanulóink a tanév során folyamatosan megörvendeztetnek bennünket a különböző tanulmányi, művészeti és sporteredményeikkel.
Iskolánkat a házi versenyen első helyezést szerzett tanulók képviselték a megyei német nyelvű szavalóversenyen.
A vers végigkíséri az ember egész életét, hangzott el a 2019. március 21-én megrendezett Weöres Sándor versmondó verseny városi-területi fordulójának ünnepélyes megnyitóján.
Kecskeméten került megrendezésre a mezei diákolimpia megyei döntője.
„Egészségünkre!” avagy egészséges életmód - projekt a 3. b-ben.
Március elején a Bajai Csillagvizsgálót kerestük fel a 4.b osztályosokkal.
Eredményesen szerepeltek tanulóink a Honvédelmi Sportszövetség által szervezett BÁTRAK LIGÁJA rendezvényen. Ezzel 500ezer Ft értékű sportszert nyertek iskolánknak.
Április 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken reggel 8-tól 19 óráig várjuk a beiratkozó gyermekek szüleit.
A 4.a osztályosokkal rendszeresen tartunk rendhagyó órákat a tananyaghoz kapcsolódóan.
Március 12-én délután német nyelvű szavalóversenyt tartottunk.
Március 7-én délután tartottuk meg az alsó tagozatos diákok számára az iskolai szavalóversenyt.
Március 5-én délután az „Iskolahét” elnevezésű versenysorozat keretében játékos német csapatversenyen vettek részt alsós és felsős diákjaink egyaránt a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában.
Az utolsó farsangi időszakhoz kapcsolódó esemény egy játékos nemzetiségi program volt, melyen a harmadik osztályos tanulók közül 20 diák vehetett részt.
Iskolánk német nemzetiségi pályázat keretében olyan eszközöket tudott beszerezni, mellyel színesebbé tehetjük a nyelvórákat.
A 4. b osztályban a Vízkereszt utáni hetek az "EGÉSZSÉG ÉS ÉLETMÓD" projekt keretében teltek.
A „Hozd a formád!” rendezvénysorozat keretén belül február 23-án délelőtt került sor a sportcsarnokban egy családi játékos sportversenyre.
Február 22-én, pénteken délután a 2. osztályos tanulók egy rendkívüli farsangi kézműves foglalkozáson vettek részt a bajai gyermekkönyvtárban.
Február 21-én tartottuk iskolánk diákjai számára a farsangi bált.
Tíz órás, történelmi szemlélet formáló projekt keretében ismerkedtek meg a 3. b osztály tanulói Hunyadi Mátyás személyével.
Szeretettel várunk minden kedves szülőt és nagycsoportos gyermeket a nyílt napjainkon február 25-én és 26-án délelőtt!
Beiskolázási szülői értekezlet: február 26., kedd 17 óra
Helyszín: Szent Imre tér 3.
Ha a medve február 2-án, Gyertyaszentelő napján kibújva a barlangjából meglátja az árnyékát, azaz süt a nap, akkor sürgősen visszabújik, úgy gondolván, hogy még sokáig tart a tél. Azonban, ha borult az ég, akkor hamarosan jön a tavasz.
Február 2-án, szombaton délelőtt egy kis kincskeresésre vártuk iskolánkba a kalandvágyó nagycsoportosokat és szüleiket.
Január végén is nagy lelkesedéssel vettek részt a tanulók a Manó műhely foglalkozásain.
Ez az álma, ez a vágya intézményünk általános iskolás tanulójának, Kollár Andornak, akinek egy autóbaleset miatt amputálni kellett bal lábát.
Eredményesen szerepeltek tanulóink a körzeti úszás diákolimpián. Dobogós helyezettjeink január 30-án képviselhetik iskolánkat Kecskeméten a megyei döntőben.
Szeretettel várunk minden iskolánk iránt érdeklődő nagycsoportos óvodást február 2-án délelőtt a Szent Imre téri épületbe egy rövid kincskeresésre Titoktörppel.
A 2. b osztály napközisei egy délutáni projekt keretében lapbookokat készítettek.
Intézményünk óvodásai egy kedves betlehemes műsorral lepék meg a kisiskolásokat a Szent Imre téren.
A decemberi Manó műhely foglalkozásain a gyerekek már a karácsonyra készültek.