November közepétől egy hónapon keresztül tartó projektben dolgozott a 4.b osztály. A „Nálatok laknak-e állatok?” projektünk keretében a háziállatokról szerzett ismereteinket dolgoztuk fel a tanórákon változatos módszerekkel, technikákkal és munkaformákkal.
A kutya nemcsak házőrző és hűséges társ tud lenni. Egy délutáni foglalkozásra Léna kutyus látogatott meg bennünket gazdájával. A kutya nemcsak házőrző és hűséges társ tud lenni. Csodálattal néztük, mennyi kérést, parancsot ért, milyen sok feladatot tud végrehajtani Nagy örömünkre együtt is játszott velünk.
December elején, a fagyos éjszakák beköszöntésével az áttelelő madaraink gondozását is megkezdtük, madáretetőket raktunk ki az iskola udvarán álló fára.
December közepén környezetismereti szülői órára hívtuk vendégül Felső László patkolókovács édesapát, aki a "Nálatok laknak-e állatok?" projektünk zárásaként "lovas órát" tartott. Beszélt az állatok szükségleteiről, gondozásáról, tulajdonságairól is, vagyis igazi környezetismeret órával ajándékozott meg bennünket. A legnagyobb meglepetést mégis a helyszíni hidegpatkolással szerezte nekünk, melyet egy általa faragott fa lólábon végzett.
A projekt szervezője és megvalósítója Glavatityné Fölnagy Ágnes és dr. Szluha Gyuláné volt.