szt.lászló szt. lászló - baja

2010
  • Betlehem az Idősek Otthonában

    2010. december 18.

    A kis Jézus születésének történetét elevenítették fel diákjaink a Cédrus Otthonban hétfőn délután.

    ,

  • Regionális német szavalóverseny

    2010. november 17.

    November 16-án délután az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ szervezésében a Szabadidőházban a térség nemzetiségi iskoláinak és Baja város általános iskoláinak tanulói német nyelvű versmondó versenyen vettek részt.

    ,

  • Márton nap

    2010. november 14.

    November 11-én, csütörtökön este 17 órától az idén is megtartottuk a Márton napi megemlékezésünket és lampionos felvonulásunkat a Belvárosi templom előtti téren.

    ,

  • Mesemondó verseny

    2010. november 14.

    November 8-án, hétfőn délután az alsó tagozatos tanulóink számára mesemondó versenyt szerveztünk.

    ,

  • Hozd a formád!

    2010. november 14.

    Csatlakozz te is a programhoz! Akár ötleteid megosztásával, akár a programok tervezésével, azok lebonyolításával, illetve azokon való részvéteddel.

    ,

  • Nádirigó népdalcsoport

    2010. november 06.

    A Nádirigó népdalcsoport a nyár folyamán alakult Szent Lászlós diákokból. Céljuk a magyar népdal hagyományainak őrzése, ápolása.

    ,

  • Családi nap 5.a

    2010. november 06.

    Az 5.a osztályosok nagyon hangulatos, vidám családi napot tartottak . A gyerekek és a szülők kerékpárral jutottak a Vodica melletti Sörös-tanyára, ahol közös játékkal, focival, hintázással és sok-sok beszélgetéssel töltötték a napot. Ebédre még egy kis pizza is jutott.

    ,

  • Olvasni érdemes

    2010. október 14.

    Az idei év az Olvasás éve. Ennek keretében számos érdekes programmal várja olvasóit a bajai Ady Endre Városi Könyvtár is. Ezúttal az Országos Családi Könyvtári Napokat hirdették meg október 1 és 16-a között.

    ,

  • Német nyelvi tábor

    2010. október 14.

    ,

  • Miért tetszene neked a cserkészet?

    2010. október 14.

    A természetet járjuk, és tudjuk, hogyan boldogulhatunk egyedül az erdőben. Az izgalmakat keressük, és azok meg is találnak bennünket: tábortűznél, játék közben de akár itt, a nagyvárosban is.

    ,

  • Terményünnep

    2010. szeptember 30.

    Ünnepélyes szentmise keretében adtak hálát tanulóink a megtermelt terményekért a szeptember 28-án, kedden reggel a Belvárosi templomban.

    ,

  • Tankönyvosztás

    2010. augusztus 19.

    Ideje: 2010. augusztus 25. szerda

    Az általános iskolások (1-8. évfolyam) számára.


    Délelőtt: 9:00 - 12: 00

    Délután 14:00 - 16:00


    Tanévnyitó: 2010. szeptember 1. 8:30

    ,

  • Elsőáldozás

    2010. május 29.

    Iskolánk 4. osztályos tanulói, 26 kisdiák május 15-én vasárnap délelőtt 9 órakor a belvárosi templomban járult szentáldozáshoz.

    ,

  • Bajai énekkar - Művészetek Napja

    Művészetek Napja

    2010. április 20.

    A fenntartó szerzetesrend, a Miasszonyunkról Nevezett kalocsai Iskolanővérek Társulata idén ünnepli magyarországi megtelepedésének 150 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból egy egész éves program sorozatot állított össze a szerzetesrend intézményeivel közösen.

    ,

  • Lezárult az iskolahét Baján

    2010. április 15.

    Ünnepélyes keretek között lezárult a Szeghő Lászlónéról elnevezett városi versenysorozat rendezvénye városunkban.
    A színházteremben március 31-én, szerda délután 3 órakor dr. Révfy Zoltán polgármester adta át a megérdemelt jutalmakat, elismeréseket a versenyző diákoknak, illetve egy-egy szál virággal köszöntötte a felkészítő pedagógusokat is.

     
    ,

  • Italos kartondoboz gyűjtés

    Italos kartondoboz gyűjtőakció

    2010. április 05.

    2010. március 24-én iskolánk is csatlakozott az Italos kartondoboz gyűjtőakcióhoz.

    ,

  • Hittanverseny (képek)

    2010. március 27.

    ,

  • Iskolások a keresztúton

    Iskolások a keresztúton

    2010. március 18.

    A Szent László ÁMK Általános Iskolájának alsótagozatos diákjai nagyböjt minden péntekén a Baja-belvárosi templomban közös keresztúti ájtatosságon vesznek részt.
    ,

  • Papírgyűjtés

    2010. február 20.

    ,

  • Farsang 2010

    Farsang 2010

    2010. február 12.


    Boszorkány, ősember, csontváz, kalóz, hercegkisasszony, Jedi lovag, ninja, cica, medve, Mátyás király, … - ők mindannyian eljöttek a 2010. február 11-én tartott farsangi bálra.

    ,

  • Szent László ÁMK Általános Iskola

    Nyílt napok

    2010. január 19.

    Iskolánk 2010. január 25-27-ig nyílt napokat tart. Az alsó tagozaton 25-én és 26-án várjuk a kedves szülőket, a felső tagozat munkájába pedig január 27-én nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

     

    Leendő első osztályosaink szüleinek január 28-án délután 17 órai kezdettel tartunk tájékoztató szülői értekezletet.

    ,