szt.lászló szt. lászló - baja

2010

Iskolások a keresztúton

Iskolások a keresztútonA Szent László ÁMK Általános Iskolájának alsótagozatos diákjai nagyböjt minden péntekén a Baja-belvárosi templomban közös keresztúti ájtatosságon vesznek részt.
Az Egyház nagy szeretettel ajánlja a keresztút végzését, mert egyrészt a tizennégy stáció végigjárásával, elmélkedésével és imáival az ember még inkább megértheti a szenvedés lényegét és értelmét, másrészt segít a húsvéti lelki előkészületekben úgy, hogy búcsút engedélyez a keresztút járóknak.


Minden pénteken egy-egy évfolyam felelős a keresztút elvégzéséért. A gyerekek felolvassák az egyes állomásokhoz tartozó imákat, gondolatokat, majd stációsképeket mutatnak a többieknek, valamint a stációk között énekelnek.


Iskolások a keresztúton
Iskolások a keresztúton


A keresztutat először Szűz Mária járta végig Jeruzsálemben néhány apostollal együtt Jézus szenvedéseire emlékezve. Az Egyház azóta is megtartja ezt a szép és nemes ájtatosságot, ami iskolánkban is néhány éve már hagyománnyá vált.


Őszintén bízunk abban, hogy a keresztút elmélkedései, imái meghozzák a diákok és segítő pedagógusaik életének is mindazt a kegyelmet, amely által, majd életünk végén a 15. állomáshoz - a feltámadáshoz - juthatunk.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás