szt.lászló szt. lászló - baja

2014
  • Kézilabda torna

    2014. december 07.

    Iskolánk tanulói nagy lelkesedéssel készültek és vettek részt december 6-án az MNÁMK-ban első alkalommal megrendezett Mikulás kupa kézilabda tornán.

    ,

  • Mikulás az iskolában

    2014. december 06.

    December 5-én, pénteken iskolánkba is megérkezett a Mikulás, s két kedves kísérője! Ezen a napon csupa mosoly és jókedv volt iskolánkban.

    ,

  • Gyertyagyújtás

    2014. december 06.

    Immár szokássá vált iskolánkban, hogy az adventi időszakban minden hét csütörtökén meggyújtunk egy gyertyát a nagy iskola udvarán elhelyezett adventi koszorún.

    ,

  • Teremtés napja

    2014. december 06.

    Az idén is sor került iskolánkban a „Teremtés” ünnep megrendezésére, ami az energia és a környezetvédelem jegyében telt el.

    ,

  • Angol nyelvtanítás szavazás

    2014. december 04.


    ,

  • Mesemondó verseny

    2014. november 16.

    Az idei mesemondó versenyt november 10-én délután tartottuk meg az alsó tagozatos tanulók számára.

    ,

  • Márton nap

    2014. november 09.

    November első hetében mindkét első osztályban munkadélutánt szerveztek a tanító nénik.

    ,

  • Digitális évkönyv

    2014. október 25.

    Az idei évben is készíttet iskolánk digitális évkönyvet. A fényképek és egyéb termékek a következő árlista alapján lesznek megrendelhetőek:

    ,

  • Mesedélután

    2014. október 25.

    Október 22-én délután Kelemen István meseíró és grafikus legújabb mesekönyvéből felolvasást tartott a gyerekeknek.

    ,

  • Túra

    2014. október 19.

    A „Hozd a formád!” rendezvénysorozat október hónapban egy túrát kínált fel a természetbe vágyó gyerekek és szülei számára.

    ,

  • Aradi vértanúk

    2014. október 19.

    Október 6-án ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg az aradi vértanúkról.

    ,

  • Jó pásztor találkozó

    2014. október 04.

    Szeptember 27-én egy vidám, játékos vetélkedőn találkoztak a Főegyházmegye felső tagozatos hittanosai.

    ,

  • Horgászverseny

    2014. szeptember 21.

    Szeptember 20-án délelőtt a Warali-tónál megrendeztük az őszi horgászversenyt.

    ,

  • Sulisárkány Országos Sárkányhajó verseny

    2014. szeptember 14.

    Szeptember 14-én rendezték a Sulisárkány Országos Sárkányhajó versenyt a sukorói evezős pályán, ahová iskolánk is meghívást kapott.

    ,

  • Zarándoklat Vodicára

    2014. szeptember 07.

    Az idei évben is voltak szép számmal, akik vállalkoztak arra, hogy gyalogosan vagy kerékpárral jutnak el Vodicára az érseki misére.

    ,

  • Tanévnyitó szentmise

    2014. szeptember 01.

    Szeptember 1-én délelőtt a rossz időjárás ellenére is meg tudtuk tartani diákjaink számára a tanévet útjára indító szentmisénket.

    ,

  • Fontos információk évkezdéshez

    2014. augusztus 19.

    A Szent Imre téren megtörtént a világítás és a fűtés korszerűsítése, már a nyílászárók jelentős hányada is lecserélődött. Az egyik tanterem átalakításra került, így tornaszobaként fog funkcionálni. Ez az oka annak, hogy a 3.a osztály a következő évet már a Katona József utcában kezdi meg.


    (Kérjük kattintson a Teljes hír >> linkre a további információk megtekintéséhez!)

    ,

  • Tankönyvosztás rendje az Általános Iskolában

    2014. augusztus 12.

    Központilag változott a tankönyvek kiadásának módja, ezért az idei tanévben az eddigi gyakorlattól eltérően a tankönyvek kiosztása a következőképpen történik:


    (Kérjük kattintson a Teljes hír >> linkre a további információk megtekintéséhez!)

    ,

  • Úr napja

    2014. június 22.

    Általános iskolánk pedagógusai a belvárosi templom Úr napi körmenetéhez készítettek oltárt, melyen Szent Ferenchez kapcsolódó jelképek voltak láthatók.

    ,

  • Tanévzáró szentmise

    2014. június 22.

    Június 12-én délelőtt Zsolt atya a tanévzáró szentmisén nyári útravalóval látta el a diákokat.

    ,

  • Bankett

    2014. június 22.

    Az utolsó héten a 8. osztályos diákjaink elköszöntek tanáraiktól.

    ,

  • Gyereknap

    2014. június 08.

    Minden év júniusában megszervezzük tanulóinknak a gyereknapot.

    ,

  • Német nyelvi tábor

    2014. június 03.

    Ismét gyönyörű hetet töltöttünk és nagyon sok élménnyel tértünk haza Ausztriából, Tirolból.


    Az utunk során készült képek letölthetők az alábbi linkekről:

    - Átméretezett (1024px), kisebb méretű képek 1091 db (595MB)

    - Eredeti képek 1091 db (7 374MB = 7,3GB !!!)

    ,

  • Anyák napja

    2014. május 25.

    Az idei tanév májusában is minden osztály köszöntötte az édesanyákat.

    ,

  • Elsőáldozás

    2014. május 15.

    Április 27-én délelőtt a belvárosi templomban került sor a negyedik osztályos diákok elsőáldozására.


    A képek letölthetők eredeti méretben innen.

    ,

  • Cserkészek az Ifjúságért Alapítvány vers- és mesemondó versenye

    2014. május 14.

    Május 10-én, szombat délelőtt iskolánk több diákja is részt vett a Cserkészek az Ifjúságért Alapítvány vers- és mesemondó versenyén.

    ,

  • Triatlon diákolimpia

    2014. május 14.

    Május 10-én rendezték Hódmezővásárhelyen a Triatlon diákolimpia regionális fordulóját 3 megye: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék részvételével.

    ,

  • Teniszverseny

    2014. május 03.

    2014. április 12-én, szombaton Petro-Bike kupa országos iskolatenisz versenyt rendeztek Budapesten, ahol részt vettek a Szent László ÁMK tanulói, Pestuka Szilvia vezetésével.

    ,

  • Beiratkozás

    2014. április 21.

    2014. április 28-a, hétfő
    2014. április 29-e, kedd
    2014. április 30-a, szerda


    A beiratkozás mindhárom nap 8-18 óra közötti időszakban történik a Szent Imre téri épületben.

    ,

  • Kézműves foglalkozás

    2014. április 21.

    A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon húsvétváró kézműves foglalkozást tartottak az osztályfőnökök a gyerekeknek.

    ,

  • Keresztút

    2014. április 21.

    Április 16-án délelőtt az alsó tagozatos diákok közös keresztúti ájtatosságon vettek részt.

    ,

  • Osztálykirándulások

    2014. április 21.

    Az idei évben is megkezdődött az osztálykirándulások időszaka.

    ,

  • Megújulunk!

    2014. április 05.

    Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatásának köszönhetően a Szent Imre téri épületünk felújításra kerül a nyár folyamán.

    ,

  • Víz világnapja 2014

    2014. március 30.

    Az általános iskolás diákok is bejkapcsolódtak a gimnázium által szervezett víz világnapi programba.

    ,

  • Március 15.

    2014. március 16.

    Minden évben megemlékezünk az 1848-49-es forradalomról.

    ,

  • Német nyelvű szavalóverseny

    2014. március 16.

    Március hónapban került megrendezésre a német nyelvű vers- és prózamondó verseny is.

    ,

  • Szavalóverseny

    2014. március 16.

    Március 4-én délután megtartottuk az iskolai alsó tagozatos szavalóversenyt, melyet néhány nap eltéréssel a felső tagozat is megrendezett.

    ,

  • Farsangi bál

    2014. február 22.

    Az idén február 20-án tartottuk meg az iskolai farsangi bált és minden erőnkkel azon voltunk, hogy elűzzük végre a telet és a rossz időt.

    ,

  • Legyőztük a sárkányt!

    2014. február 20.

    Mialatt szombaton délelőtt a sportcsarnokban sokan játékos sportvetélkedőn mérhették össze ügyességüket, addig az uszodában hét diák (Györök Gábor 6.o, Felső Kitti 7.o, Németh Adél 7.o, Barta Balázs 7.o., Pető Dorián 7.o, Garami Denisz 8.o, Dömény Csongor 8.o ) evező lapátot ragadva sárkányhajóba szállt, és evezett a város gyermek csapataival "szemben".

    ,

  • Egy reklámfilm Rólunk, Tőlünk!

    2014. február 15.

    ,

  • Hozd a formád!

    2014. február 15.

    A korábbi évekhez hasonlóan idén februárban is megrendeztük a „Hozd a formád Szent László!” sportvetélkedőt.

    ,

  • Képes beiskolázási tájékoztató 2014

    2014. január 29.

    Képes beiskolázási tájékoztató

    ,

  • Nyílt napok

    2014. január 19.

    Február 10-én és 11-én beiskolázási nyílt napokat tartunk a Szent Imre téri épületünkben a leendő 1. osztályos gyerekek és szüleik számára.


    Nyílt napok órarendje - Szent Imre tér 2014 >>


    Leendő első osztályosaink szüleinek február 12-én délután 17 órai kezdettel tartunk tájékoztató szülői értekezletet.

    Beiskolázási tájékoztató 2014 >>

    ,

  • Betlehem készítő pályázat

    2014. január 05.

    Iskolánk Betlehem készítő pályázatot hirdetett óvodás és általános iskolás korosztály számára.

    ,