2014. április 12-én, szombaton Petro-Bike kupa országos iskolatenisz versenyt rendeztek Budapesten, ahol részt vettek a Szent László ÁMK tanulói, Pestuka Szilvia vezetésével.
Ezen a versenyen csak olyan gyerekek indulhattak, akik iskolai keretek között tanultak teniszezni. (tanórán illetve tömegsport foglalkozáson). Ilyen Baján csak a Szent László ÁMK-ban van és 5 gyermek képviselte az iskolát.
A versenyen rekordlétszámú induló volt, 129 fő mérte össze tudását.
Eredmények:
1. osztályos fiúk között: Hajdók Huba II. hely, Bosnyák Ádám III. hely, Werner Márk V. hely
2. osztályos lányok között: Szegedi Dorina III. hely
2. osztályos fiúk között: Smalkó Kevin V. helyet ért el
Ilyen sikeres még egyik évben sem volt az iskola, a mostani résztvevők közül valamennyiüket Pestuka Szilvia készítette fel.
Tenisz csoportkép 2014.04.12 |