1975-ben az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjának nyilvánította. Iskolánkban is megünnepeltük ezt a jeles napot, méghozzá az ének-zenei, valamint az általános iskola második évfolyamos diákjainak közös koncertjével.
A zenés mesejáték során több hangszer is megszólalt – az előadás végén diákjaink is kipróbálhatták ezeket – mindezt kedves kis közönségünk nagy figyelemmel és érdeklődéssel követte. Köszönjük 2. évfolyamos diákjaink színvonalas szereplését, valamint köszönjük segítséget Gőbl Zoltánnénak, Nagy Viktóriának, Wolfártné Tóth Máriának, Szöllősi Kristófnak és Szabó Dávidnak.