Iskolánk német nemzetiségi pályázat keretében olyan eszközöket tudott beszerezni, mellyel színesebbé tehetjük a nyelvórákat.
A német nemzetiségi oktatás magában foglalja a német hon- és népismeret tantárgy tanítását is. A pályázat lehetőséget nyújtott arra, hogy a német hon- és népismeret tananyagot közelebb hozzuk a tanulókhoz. Most már minden tanuló hozzájuthat a Schatztruhe című tankönyvhöz az órákon, ami színes képekben mutatja be a tananyagot, sok olyan tárgyat, népviseletet találunk benne, amit ma már csak a múzeumokban, sváb parasztházakban találhatunk. A tankönyvhöz kapcsolódó munkafüzetet is beszereztük, ami nagy segítség a tanító számára, hiszen több fénymásolható kiegészítést is tartalmaz.
Ezen kívül több olyan játék beszerzésére is sor került, amivel az alsó tagozaton érdekesebbé, játékosabbá tehetjük óráinkat úgy, hogy a tanulók játék közben a tananyaghoz kapcsolódó szavakat gyakorolják. Ilyen például az állathangok felismerése CD-ről, a különböző kirakók, vagy az öltöztetős játék.
A képeskönyvek feldolgozását nagyon szeretik a gyerekek, mert több kreativitást igénylő feladatot oldhatnak meg a feldolgozás során, másrészt egy rövid mese a szóbeli előadásra is lehetőséget ad.
A szótáraknak már második osztálytól nagy hasznát veszik a diákok tanórákon, illetve a délutáni tanulás során önálló feladatmegoldás közben.
A kép- és szókártyák alkalmazhatóak kezdő- és haladó csoportban egyaránt a korosztálynak és tudásszintnek megfelelően.
A tanárok számára pedig módszertani megújulást hozhatnak azok a könyvek, amikben mozgásos játékkal tanítanak nyelvtani anyagot, vagy új dalokkal ismerteti meg a nevelőt, amit a tanév különböző időszakaiban taníthat a diákoknak.
Mindezen anyagok segítségével színvonalasabbá válik a nyelvoktatás, egyben segítik a nyelv megszerettetését és közelebb kerülhetnek a gyerekek a Magyarországon élő német nemzetiség kultúrájához is.