A Hozd a formád! mozgalom keretén belül szeptember 26-án kirándulást tettünk a Szekszárdi-dombságban. Diákok, tanárok és szülők együtt tették meg a 12 km-es utat, mely nem csak jóleső fizikai fáradtsággal járt, de közelebb is hozta egymáshoz a túra résztvevőit.
Szombaton reggel fél 9-kor gyülekezett a túra 200 résztvevője a távolsági buszmegállóban.
|
Szekszárdi-dombság túra megérkezés |
A négy busz a festői szépségű Szálkai-tó közelében parkolt le, s onnantól túravezetőnk, Zöld Levente vette át az irányítást. Az első megállóhelyünk a gyerekek legnagyobb örömére egy vadles volt. A nézelődés után hosszú gyaloglás következett.
|
Szekszárdi-dombság túra gyaloglás |
Dél környékén egy kaptató tetejére felérve megpihentünk és mindenki elfogyasztotta magával hozott ebédjét.
A következő megálló Grábóc legfőbb látványossága a szépen helyreállított szerb ortodox templom és kolostor épületegyüttese volt, ami a falu délkeleti szélén fekszik. A múzeumként működő templomban időnként még tartanak istentiszteleteket.
Csodálatos és a maga nemében egyedülálló ez a szép templom és a kolostor, amit az 1580-ban Dalmáciából idetelepült szerzetesek építettek. Az utolsó szerzetes 1977-ben halt meg, most nyáridőben apácák lakják az épületet. Az érdeklődők a templom belsejét is megtekinthették.
|
Szekszárdi-dombság túra - Grábóc, szerb ortodox templom |
A túra végén fáradtan, de élményekkel feltöltődve érkeztünk vissza a buszokhoz.