Az első osztályosaink első ízben lépték át az iskola kapuját szeptember 1-én reggel. A tanító nénik már korán reggel várták őket nagy-nagy szeretettel a szépen feldíszített osztálytermekben.
A gyermekek izgatottan várták, hogy mi is fog történni az iskolában. Először is mindenki megtalálta helyét az osztályteremben a tanító nénik segítségével, majd közösen átmentünk a nagy épületbe a tanévnyitó szentmisére. Iskolánk vezetője, Hajdók Róbert a szentmisét követően köszöntötte az iskolánkba újonnan érkező tanulókat, köztük az első osztályosokat is. Majd Bundity Zoltán, általános iskolánk vezetője külön köszöntötte a kis elsősöket, és a nyolcadikos diákok segítségével még egy kis ajándékot is osztott a kisdiákoknak. A kis épületbe visszatérve folytatódott az ismerkedés az iskolaépülettel, egymással, az iskolai szokásokkal. A nap végén már felszabadultan játszott együtt elsős és másodikos az iskolaudvaron.