szt.lászló szt. lászló - baja

2020

Szakköri bemutatkozás: Logikomák

beebot_20200214_004

A szakkör legfőbb célja a problémamegoldás és a logikus gondolkodás fejlesztése kisiskolás korban padlórobot segítségével.

 

A szakkör ebben a tanévben indult el először az első osztályos korosztály számára. A padlórobotok közül a Bee-Bot, azaz a robotméhecske könnyen felkelti a 7-8 éves tanulók érdeklődését, alkalmas a kisiskolás korú gyermekek motiválására.

 

A szakkörön a különböző feladatok megoldása közben építeni tudunk a gyerekek előzetes tantárgyi ismereteire, elsősorban környezetismeret és matematika tantárgyakból. A pályák segítségével a gyerekek megismerkednek az évszakok jellemzőivel és a pályán látható állatok tulajdonságaival. A robotméhecske irányításához szükség van a megfelelő síkbeli és térbeli tájékozódásra is, az irányok ismeretére. A tanulók aktív, cselekvő módon vesznek részt az új ismeretek elsajátításában. A robotméhecskék tetszőlegesen újra programozhatók, így a diákok saját maguk végezhetik el a javításokat is. A robotméhecskékkel való munka élményt biztosít a tanulóknak, játékosan, szinte észrevétlenül sajátítják el a programozás alapjait. Közben fejlődik a tanulók problémamegoldó, logikus és algoritmikus gondolkodása, kreativitása. Mivel a tanulók gyakran dolgoznak párban és csoportban, a kommunikációs és együttműködési készségük is fejlődik.

 

Vándorné Ginder Angéla

szakkörvezető


beebot_20200214_001


beebot_20200214_002


beebot_20200214_003


beebot_20200214_005


beebot_20200214_006


beebot_20200214_007


beebot_20200214_008


beebot_20200214_009


beebot_20200214_010

 

Link küldés
.
Cikk nyomtatás