Iskolánk széles spektrumú, változatos szakkör kínálatában már harmadik éve megtalálható a Sakkpalota program.
Délutáni szakkör keretében tanítjuk a Polgár Judit sakkvilágbajnok által kidolgozott, nemzetközi és hazai díjakkal kitüntetett Sakkpalota módszert, amely által érdekes feladatokkal, elméleti, gyakorlati és játékos módszerekkel tanulnak meg sakkozni diákjaink.
Eddig minden tanévben az alsó tagozatban indítottuk el a sakkszakköröket, korcsoportonként egy-egy csoportban, így az 1-2-osok és a 3-4-esek közül járnak jelenleg összesen 28-an.
A Sakkpalota program tudás és élményátadása papíron, mágnes táblán, digitális táblán és sakktáblán folyik. Minden formája érdekes és gazdag élményt nyújt a sakk iránt érdeklődőknek.
Idén először vettünk részt megyei sakkversenyen. 2018. február 17-én rendezték meg Soltvadkerten a Bács-Kiskun megyei Sakkszövetség Sakk Diákolimpiáját, amelyen a Szent László ÁMK Általános Iskolájából két alsó tagozatos, Veréb Miklós 2.a és Szabó Vencel 4.b és egy felső tagozatos diák, Könyves Álmos az 5.a osztályból mérettette meg magát.
Iskolánk méltán büszke Könyves Álmos 5.a osztályos tanulóra, aki sakkban rendszeresen kimagasló eredményeket ér el.
Idei legfontosabb versenyei:
A Gyermek Országos Csapatbajnokságon csapata 1. helyezést ért el.
Sakk Diákolimpián megszerezte az első helyezést.
Grazban a felnőtt versenytársakkal is eredményesen küzdött meg. Az International Chess Open Graz 2018-as versenyén szintén elhozta az 1. helyezést.
A sakk Polgár Judit szavait idézve: „A történelem egyik legősibb játéka – a jövő oktatási eszköze.” Így a sakk nem csak játszani tanít meg, nem csak a logikus és stratégiai gondolkodást fejleszti, hanem módszerességével a többi tantárgy oktatását és tanulását is segíti.