szt.lászló szt. lászló - baja

2016

A leendő elsős tanító nénik bemutatkoznak

leendo_elsos_tanitok2016_3

Iskolánk a 2017/2018-as tanévben két első osztályt kíván indítani.

 

A leendő elsős tanító nénik: Szabó Krisztina és Szabó Brigitta.

 

Így mutatkoznak be:

leendo_elsos_tanitok2016_2

Szabó Krisztina, Kriszti néni

 

1994-ben kezdtem el pedagógusként dolgozni, majd 1995-ben kerültem ide, a Szent László ÁMK Általános Iskolájába. Az itt töltött évek alatt osztályfőnökként, tanítóként, majd a gyógypedagógusi képesítés megszerzése után gyógypedagógusként is tevékenykedtem. Jelenleg negyedikes az osztályom, akiket elsős koruk óta tanítok. Fontosnak tartom, hogy a tudás iránti vágy belső igénnyé váljon. Ennek jegyében tanítom diákjaimat, igyekszem érdeklődésüket felkelteni és megtartani. Hiszem, hogy minden gyermekben ott szunnyad a tehetség valamilyen területen, csak fel kell ébreszteni. Célom a négy év folyamán, hogy a diákjaim tehetségét minél inkább gondozzam, a lemaradó, nehezen haladó gyerekeket pedig támogassam, segítsem, miközben egy erős, támogató, elfogadó osztályközösséget alakítsunk ki együtt.

Az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetek a nevelésre is. Osztályomban a gyerekekkel közösen alkotunk szabályrendszert, melyet önmagukra nézve kötelezőnek tekintenek, így hamar kialakul a felelősségtudatuk. Bekapcsolódtunk a boldogságóra programban, mely nagyban hozzájárul a gyerekek személyiségének, érzelmi intelligenciájának fejlődéséhez.

A következő tanév szeptemberében nagy szeretettel várom az új kis elsőseimet!


leendo_elsos_tanitok2016_1Szabó Brigitta, Brigi néni

 

Immár 16 éve dolgozom tanítóként a Szent László ÁMK Általános Iskolájában. Kezdetben németet tanítottam, majd napköziben is dolgoztam, végül amiben a legjobban ki tudtam teljesedni az, hogy osztályfőnök lehettem. Számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekek családias légkörben, szeretettel körülvéve töltsék napjaikat az iskolában. Vallom, hogy minden kisgyermek akkor tud legjobban teljesíteni tanulásban, mindennapi élethelyzetekben, ha szeretve érzi magát a közegben, ahol éppen van.

Tanóráimon lelkesítem a gyerekeket, hogy kérdezzenek, gondolkozzanak önállóan, keressék a megoldásokat, évről-évre önállóbbak legyenek. Életünkből nem hiányozhat a humor, de a korlátok felállítását is épp ilyen fontosnak tartom. Élmény látni, ahogy a 4 együtt töltött év alatt rengeteget fejlődnek tudásban, megtanulnak közösségben élni. Fontosnak tartom még a keresztény értékek megnyilvánulását a tanulók mindennapi életében.

Leendő elsőseimet nagy örömmel és szeretettel várom!


collage-2016-12-04

Link küldés
.
Cikk nyomtatás