szt.lászló szt. lászló - baja

2015

Mesemondó verseny

Iskolai mesemondó verseny 2015.11.10

Egy csodás mesedélutánt tartott a Szent László ÁMK Általános Iskolája november 10-én.

 

Ilyen sokan még nem mondtak mesét a felső tagozatos tanulók közül!!!

Az 5-8. osztályos diákok közül 18 fő örvendeztette meg a hallgatóságot sok- sok varázslattal, csodával, kalanddal.

 

Ilyen még nem volt: mesei helyszínek, mesei szereplők "közvetlen környezetében" adták elő a szépen, pontosan megtanult meséket a diákok.

Bundság Rózsa (Rózsa néni) irányításával kedvenc mesehelyszínek és meseszereplők rajzaival lett még meseszerűbb az előtte is igényesen feldíszített, igazi őszi hangulatot adó 8. a osztály.

 

A zsűri érdeklődve, figyelemmel hallgatta a humoros és kalandokban gazdag meséket, majd Harcosné Rab Rita (Rita néni) elnökletével meghozta a döntést:

 

Szabó Dániel 5.c és Fenyvesi Máté 7. a osztályos tanulók kapták meg az 1. helyezést!

 

A hősök (mint a mesékben) megkapták jutalmukat: sok- sok mesét, jutalmakat, jóízű teát és szendvicseket.

 

Az alsó tagozaton is ezen a napon tartották meg a mesemondó versenyt. Két kategóriában értékelte a zsűri a tanulókat, akik igen szépen felkészültek a megmérettetésre és igyekeztek a meséjükből minél többet átadni a hallgatóságnak. Míg a zsűri meghozta döntését, a tanulók egy kis teát és rágcsálni valót kaptak. A következő eredmények születtek:

 

1-2. osztályos kategóriában:

 

1. hely: Szabó Vencel 2.b

2. hely: Simonics Sára 1.a

3. hely: Huszár Hanna 1.b

 

3-4. osztályos kategóriában:

 

1. hely: Matus Viktor 4.a

2. hely: Koprivanacz Péter 4.b

3. hely: Könyves Álmos 3.a

 

A kategóriák első helyezettjei képviselik iskolánkat a városi mesemondó versenyen.


Iskolai mesemondó verseny - Helyezettek 1-2. évfolyam
Iskolai mesemondó verseny - Helyezettek 1-2. évfolyam


Iskolai mesemondó verseny - Helyezettek 3-4. évfolyam
Iskolai mesemondó verseny - Helyezettek 3-4. évfolyam





Link küldés
.
Cikk nyomtatás